Oldalak

2018. április 16., hétfő

Piros manikűr


Sziasztok!


Ma tulajdonképpen egy tesztbejegyzés következik, amit talán egy jól elmaradt Valentin manikűrnek is lehet venni. Ama jeles napon éppen kórházban voltam, így nem lakkoztam abban az időben, no meg, én azt vallom, hogy egész évben szerelmesnek kell lenni egymásba a párommal.

De először essék szó a mai tesztalanyunkról, amely egy alaplakk. Méghozzá nem is akármilyen, mint vízbázisú. Amint megláttam egyből úgy éreztem, ez kell nekem. Úgy tudom, hogy a holografikus lakkok szebben mutatnak ilyen lakkon, és én szinte mindig ilyen lakkot használok újabban...... Nem is volt gond, szépen terült, nagyon jó az illata, hamar száradt. A színes lakk is szépen terült rajta, a tartóssággal sem volt problémám, mert olyan, mint más alaplakkokkal. Azt sajnos elfelejtettem, hogy összehasonlítsam egy normál alappal, és ez már nem fog megtörténni, mert! A lemosásnál ért az iszonyatos csalódás, és éppen ezért én mégsem ajánlom Nektek. Én oly módon mosom le a lakkokat újabban, hogy leáztatom, tehát ráteszem a lemosóval átitatott vattakorongot, és ilyen műanyag csipesszel rányomom (hasonló az alufóliás módszerhez, csak ez praktikusabb a fóliánál), és így nem kell dörzsölni a körmöt, szépen lejön a lakk. Ez esetben, csak lejött volna! A CbL holós részecskéi le is jöttek, de a jellys piros alap az alappal szépen a körmeimen maradt! A gyűrűsujjamon is ott maradt, csak ott színtelen volt. Úgy kellett levakarni, mert egyszerűen hiába dörzsöltem, nem jött le! Alapból acetonos lemosót használok, a Crystal Nails Orange lemosót, nem boldogult vele. Van ugyancsak CN tipoldóm, ami majdnem 100% aceton, az sem vitte le, végső elkeseredésemben kipróbáltam acetonmentes lemosóval, természetesen semmi! Így sajnos tényleg az maradt, hogy körömmel kapargattam le. Szörnyen csalódott vagyok!

No, de..... A lakk ilyen dobozkában érkezik:


Doboz nélkül:



Felkenve:




És a manikűr. A gyűrűsujjamra radial gradientet készítettem, és erre ment a nyomda fehérrel. Én szerettem viselni!






A CbL lakk mesésen szép piros, de szinte fényképezhetetlen sajnos..... A képeken nagyon jellysnek tűnik, ami élőben abszolút nem látszik!



A jobb kezemen a középső ujjamra is nyomdáztam, de annyira nem éreztem odaillőnek, így a balon elmartadt. A fedőlakk sajnos elszínezte, mert ezt is fehérrel nyomdáztam:


Felhasznált termékek:
  • Born Pretty Water Based base coat
  • CbL The Mighty Red Baron
  • OPI Suzi Shops & Island Hops
  • OPI Suzi Has a Seattle Tooth
  • OPI What's Your Point-Settia? 
  • Moyra Stamping Polish SP. 07
  • Born Pretty Stamping Polish white
  • Born Pretty smudge top coat
  • Born Pretty Celebration BPX-L014 paletta





Ha megtetszett az alaplakk itt rendelheted meg:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-water-based-base-coat-nail-polish-nail-replenishing-transparent-nail-cure-polish-p-42122.html

Használd a MYB10 kódot a 10%-os kedvezményed érvényesítéséhez!






Tetszik ez a manikűr?

Minden jót!

2018. április 3., kedd

Riviera



Sziasztok!


Lassanként kezdem felkenegetni a rendelt lakkokat. Úgy tűnik, újabban kék kedvem van, mert ismét kék lakkot válaszottam. Nagyon szép árnyalatú ez a lakk, és a szokásos, jó minőségét hozza a márkának, csak ajánlani tudom. Két rétegben tökéletesen fed, és minden egyéb a megszokott jó.

Kicsit nyárias lett a témám, mert olyan tengeri hangulatot adott a lakk. Nem igazán látszik, hogy a gyűrűsujjamra is kékkel nyomdáztam, a képeken inkább fehérnek látom.









Felhasznált termékek:
  • L'Oreal Fotrifying base coat
  • Picture Polish Riviera
  • Bourjois 1 Seconde 54 Blue-tiful
  • MdU 49 Lavander
  • MdU 6 Pastel Blue
  • Born Pretty smudge top coat
  • Bundle Monster + Gotnail BM-XL212


Hogy tetszik Nektek ez a lakk?

Minden jót!

2018. március 29., csütörtök

ManiCute - Csipke



Sziasztok!


Elég sok fordulót kihagytam már, így most pótlólag elkészítettem az e hetit, a csipkét. Szeretem ezeket a mintákat, bár ez most megint kicsit megúszósra sikeredett.. De sajnos egészségileg még mindig nem vagyok a topon, de a lakkozás néha azért eléggé hiányzik!

Alapnak a nemrég vásárolt PP Kittyt kentem fel, ami nem okozott csalódást! Én még annak is ajánlom, akinek nem tetszik benne az a lilás shimmer, mert felkenve nem látom benne, pedig nekem tetszett volna.. Egy nagyon szép, ragyogó lakk, mely szépen fed két rétegben.













Felhasznált termékek:
  • L'Oreal Fortifying base coat
  • Picture Polish Kitty
  • CbL Berry Gem
  • Born Pretty fehér nyomdalakk
  • Moyra Csillogó UV fedőlakk
  • Born Pretty smudge top coat
  • Pueen Lace Blossom paletta


Nektek hogy tetszik?

Minden jót!

2018. március 20., kedd

Painted Polish - Mellow Mustard


Sziasztok!


Kis kihagyás után azt hiszem újból elkezdek lakkozni. Nemrég rendeltem három Painted Polish lakkot, eddig még nem volt a márkától egy sem, így most ismerekedem a márkával. Nem bántam meg a rendelést, nagyon szépek ezek a lakkok!

Elsőként a Mellow Mustard árnyalatot kentem fel. Nagyon tetszik ez a finish, gyengébb fényben is szépen holózik, és éppen a megfelelő méretű és mennyiségú glitter található benne az ízlésemnek. Állaga kissé sűrű, ezáltal két rétegben is fed.

Egy dupla nyomdát képzeltem el rá, szívesen viseltem a végeredményt!


















Felhasznált termékek:
  • L'Oreal Fortifying base coat
  • Painted Polish Mellow Mustard
  • ILNP Spiced Eggnog
  • MdU 11 Yellow
  • MdU 32 Reddish
  • Ya Qin An black
  • Born Pretty smudge top coat
  • Pueen 56 paletta

Kedvelitek az ilyen színeket?

Minden jót!

2018. március 13., kedd

Teszt: Born Pretty Holo Effect lakk No. 5


Sziasztok!


Ma egy tesztbejegyzéssel jelentkezem. Ezer éve adós vagyok már ezzel a poszttal, és végre sikerült elkészülnöm vele!

Egy gyönyörű, narancsos érnyalatú holografikus lakkról van szó, mely azt hiszem nyárra is tökéletes választás lehet, aki szeret évszakok szerinti színeket használni (nálam inkább hangulatfüggő).

Nekem tetszik ez a szín, szépen holózik a napsütésben, az ecsete is jó, viszont..... Nálam sajnos három réteges, és amint a képeken is látható, még ez sem feltétlenül elég..... De semmi más negatívunmot nem tudok emondani!














Egy egyszerű manikűrt is készítettem vele:














Felhasznált termékek:
  • L'Oreal Fortifying base coat
  • Born Pretty Holographic Effect 05
  • Ya Qin An #14 nyomdalakk
  • Moyra No. 110 My Secret Garden paletta
  • Bundle Monster + Tanya Wish BM-XL217 paletta
  • Born Pretty smudge top coat





Ha megtetszett a lakk, az alábbi linken rendelheted meg:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-holographic-holo-glitter-nail-polish-varnish-hologram-effect-p-6403.html

Használd a MYB10 kódot a 10%-os kedvezmény érvényesítéséhez!




Hogy tetszik a lakk?

Minden jót!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...